•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Elvárások fogságában, vagy álarcok nélkül szeretnél élni?

Gyerekkoromtól küzdöttem az elvárások sokaságától. Úgy hittem, szüleim elismerését, figyelmét megszerezhetem, ha kitűnő tanuló leszek, ha versenyeket nyerek, ha vigyázok húgaimra, ha olyan iskolákat választok, amelyet ők elvárnak. 

Felnőttként olyan állásra pályáztam, amely szintén szüleim és a környezetem elvárásainak felelt meg, amit egy kitűnő tanuló, több nyelvet beszélő, jó egyetemet végzett lánynak illik. Szépen haladtam a ranglétrán, rengeteget dolgoztam, gyermekemmel hamar visszamentem dolgozni, hogy megtarthassam az állásom. Közben otthon is rendet, tisztaságot tartottam, én ápoltam a gyereket, ha beteg volt, vonzó, kedves feleség voltam - hiába. Belefáradtam, elváltam, és újrakezdtem ezt az ördögi kört egy új házasságban, egy új állásban. Végül rájöttem, hogy tennem kell valamit!

Ekkor kezdtem önismereti munkába, mellyel eljutottam oda, hogy már nem akarok mindenkinek és mindennek megfelelni. Csak önmagam szeretnék lenni – és vagyok -, kiegyensúlyozottan, megelégedetten, boldogan.

Ha te is találkozol címkékkel, elvárásokkal, melyek arra késztetnek, hogy álarcokat vegyél magadra, melyek mögé elrejted az igazi önmagad, akkor érdemes elkezdened meglátni önmagad az álarcaid mögött.

Amíg a párod, a munkád, a családod, a külvilág elvárásai szerint élsz, addig folyamatosan feszültséget fogsz tapasztalni, melyre igazán nem találod a magyarázatot, de érzed, hogy ellentét feszül aközött, amire vágysz, amit szeretnél elérni, megtenni, megtapasztalni, és a jelenlegi viselkedésed, működésed között.

Hogyan ismerheted fel, hogy sok elvárás nehezíti meg az életedet?

  • -ha folyamatosan feszült, fáradt és türelmetlen vagy, ha már nehéz örömet lelned a hétköznapokban.

  • -ha eszedbe jut sokszor, hogy „mikor jövök én”, „ki törődik azzal, nekem mi jó, én mit akarok”?

  • -ha sokat foglalkozol azzal, hogy mit mondanak rólad mások, mit fog ehhez szólni a kollégád, szomszédod, barátnőd, párod….

  • -ha sokszor nézed a közösségi médiára kitett fényképeid, bejegyzéseid alatt, hogy hányan kedvelték, szóltak hozzá és pontosan mit írtak neked?

  • -ha attól függ az önbecsülésed, hogy másoktól kapsz-e dicséretet, elismerést vagy éppen kritikát, és magadat nehezen ismered el, nehezen látod meg saját értékeidet.

  • -ha mások igényeit, kéréseit előbbre sorolod a magadénál. Te eszel, pihensz, sportolsz mindig utoljára, te vállalod el mindig a plusz munkát.

  • -ha könnyedén befolyásolnak a médiából (magazinokból, TV-ből, reklámokból) áradó trendek, üzenetek és hatásukra könnyedén teszel meg valamit, amit akár később nem is értesz vagy meg is bánsz.

  • -akkor sem érzel megelégedettséget, ha sokat dolgoztál, ha jól dolgoztál, ha hatékony és eredményes voltál. Nem érzed magadénak a sikert vagy magát a munkát.

  • -ha nehezen állsz ki magadért és nehézséget okoz nemet mondani.

Ez persze csak néhány példa arra, hogyan ismerheted fel, hogy érdemes magaddal foglalkoznod, letisztítani a vélt vagy valós elvárásoktól a saját személyiségedet és megtalálni az igazi önmagadat. Sokszor épp az első lépés a legnehezebb, hiszen ezek az elvárások mélyen, akár már gyerekkorban gyökereznek és azt hisszük, rendben van, hogy így működünk, így érzünk. Ez a normális.

Pedig “Ha mindig próbálsz normális lenni, sohasem fogod megtudni, mennyire csodálatos lehetsz.” Maya Angelou

A normális egy olyan fogalom, ami mindenkinek mást jelent. Mindenkinek fontos megtalálni a saját „normális” életét, normális önmagát. Ehhez nyújthatnak segítséget azok a segítő szakemberek, akik tudásuk, tapasztalatuk által, semleges, külső szemmel rád nézve segíthetnek kiutat mutatni az elvárásokból, utat mutatni a valódi énedhez. Kineziológus, művészetterapeuta, asztrológus, pszichológus, pszichoterapeuta, coach, marketing tanácsadó, vállalkozás fejlesztő, tabudöntögető blogger, újságíró, gyásztanácsadó, stylist, önvédelmi szakértő, aromaterapeuta, sok érdekes hivatás, akik mind más módon tudják támogatni, hogy rálelj önmagadra. Mindannyiuk munkáját megismerheted március 19-én egy INGYENES NŐI ONLINE konferencián, ahol beszélnek szakmájukról, a hozzájuk fordulók problémáiról, az őket ért címkékről, elvárásokról és támpontokat adnak ahhoz, hogy elindulj a te „normális” életed felé.

Hidd el, hogy bármikor tudsz változni, változtatni.

Szeretettel várlak 15 előadótársammal együtt:

Varga Szilvia Edit

Mediátor, coach, empatikus kommunikáció szakértő