•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Egy szatyorba zárt történet – avagy Rükverc a Kamrában

Vidra Zsolt nem hős, nem híres, és még csak nem is sikeres, Kerékgyártó István történetének mégis ő a főszereplője. Egy hétköznapi ember, kinek sosem kedvezett a szerencse, és boldog is talán csak egyszer volt.

A Rükverc című darabot Kerékgyártó István könyve alapján Radnai Annamária írta színpadra. A történet az 50-es évektől napjainkig, egészen pontosan 2011-ig játszódik. Figyelemmel kísérhetjük egy, a társadalomból kivetett, nyomorult ember sorsát. A regényt az ihlette, hogy az író megdöbbenve vette észre, hogy mennyire elidegenedtek egymástól az emberek, a jómódú polgárok és a szegények között pedig óriási szakadék keletkezett a rendszerváltás után, ami ráadásul kegyetlenséggel párosult. A hirtelen lett gazdagok nem, hogy nem segítettek, de még emberszámba se vették a társadalmi létrán önmaguk vagy mások hibája által lecsúszott társaikat. A Rükverc, címéhez híven Vida életének sorsfordító epizódjait a végétől az elejéig meséli el, így az utolsó fejezetig minden miértre választ kapunk. Vida története fanyar humorral átitatott dráma egy, már a születésekor vesztesnek ítélt emberről. A színpadon, melyet Cziegler Balázs egy nagy szatyorba rendezett be, a mára már letűnt kor szimbolikus bútordarabjai sajátos atmoszférát teremtenek. A frappáns jelmez-megoldás Kovács Andreát dicséri. A főszerepben Bán János és fia, Bán Bálint lépnek színre 2013 január 25-től a Katona József Színház Kamra Stúdió színpadán. Rendező: Máté Gábor.