Tudom, látom, érzékelem, érzem, hogy neki milyen nehéz.
Minden embernek van valami keresztje. Vagy, ha nincs, akkor annak érzékeli. Rengetegen voltak már előttem és megfigyelhettem őket, a sorsukat, az életüket, a felemelkedéseiket és a kudarcaikat.
Csodálom őket. Akik mellettem állnak, és azokat is akik ellenem lépnek. Ők is valamiképpen én vagyok. Mint belsőm egy lélek szeletét reprezentálják, képviselik számomra. Észreveszem vagy sem. Ez így van. Az ő sorsuk keményebb, mert nehéznek látják az életet, vagy annak egy szeletét.
Ez csak látásmód lenne, vagy fejletlenség, vagy megkeményedett ego? Esetleg valami más, amiről én nem tudok? Nem dönthetem el és nem érthetem meg. Nem szabad. Mert nekem magamat kell megértenem és őket segíteni lélekben, vagy amiben tudom. Az életükhöz. Kegyetlenül, ítéletként vagy szeretettel óvójukként.
Bármi is az ok, mi itt vagyunk egymás mellett, vagy egymás közelében. Illetve legalábbis tudunk egymásról. Érezzük egymást. Kortól, nemtől, beállítottságtól függetlenül. Csak életben.
Nem érthetjük meg, hogy neki miért nehéz, ami nekünk oly könnyű, Értjük, értjük, értegetjük, de ő még valamiben, valami más mértékben él meg dolgokat. Ami neki a fény hiánya, árnyék, mi észre sem vesszük a napsütésben. Nem élhetjük meg az ő szenvedéseit, azt, amin átmegy, az miatt. Bármi is az, nem lehetünk az ő cipőjében, mert ő másként látja, érzékeli, és másként értékeli a világot. Ugyanazt a világot. Bár semmi sem ugyanaz, hisz mindannyian más szemszögből látjuk még ugyanazt a széket is. „Ugyanabba a folyóba kétszer nem lehet lépni” mondja a bölcs.
Még ha mi már átmentünk is ezen. Ő másként megy át rajta. És most megy át ezen. Egy (nagy)szülő elveszítésén, egy baleseten, egy anyagi veszteségen, vagy bármin. Ő másként fogja megélni, mert neki másként hat.
De lehet egy számunkra nagyon apró kis dolog. Mint egy vizsgára vagy munkafelvételire készülés. Vagy épp egy hivatalban az ügyintézés. Netán egyszerűen egy jogos csere helyzete előtt áll egy boltban, ahol meg kell védenie igazát.
Esetleg éppen valaki úgy, vagy nem úgy szólt hozzá, ahogyan ő várta. Illetve nem úgy várta. De akármi más is lehetséges. Nem érthetjük, hogy miért szenved. Az semmi. Nekünk semmi. De neki? Lehet, hogy minden, ami a fájdalmát adja. Emberek betegségeket kaptak attól, hogy nem tudták feldolgozni egy másik társuk egyszerű mondatát tíz évvel ezelőtt. Ott és akkor és azóta sem.
Megértően viselkedhetünk, de meg nem érthetjük. A fájdalma lehet ego lélek vagy együttérzés hiánya fájdalom. Bármi lehet.
Aztán ott vagyunk mi a saját „bajunkkal”. És a másik nem ért, mert nem ér el hozzá a lelki fájdalomkiáltásunk.
És mi itt élünk egymás mellett sok milliárdan a magunk kis vagy nagy fájdalmaival és a sokak a tárgyakba temetkeznek, ahelyett, hogy megpróbálnák megérteni a másikat.
Megértés lehetséges? Igen.
Kegy, hála és áldás szükséges hozzá, amit mi helyezünk az életébe.
Szeretettel
Gábor